Az evezés története

Az evezéssel már az ősember is kapcsolatba került, mikor vadászat közben folyó szelte útját. Természetesen az ő „hajója” még csak a helyszínen található kidőlt fából és valamilyen faágból állt.

Az ókorból fennmaradt leletekből tudjuk, hogy a Kínaiak, az Egyiptomiak, a Görögök, a Rómaiak egyaránt ismerték és használták a már hajónak nevethető vízi járműveket. Kezdetekben még az evezősök menetiránnyal szemben álltak és eltolták maguktól a lapátot, majd később megfigyelték, hogy a lapátot húzva nagyobb erő kifejtésére képes az ember, így ezután már menetiránynak háttal állva, majd ülve eveztek. Valószínűleg a legelső evezős versenyt a föníciaiak rendezhették, de említések vannak a görög városállamokból és Római Birodalomból is ilyen jellegű eseményekről. Arról sincsenek pontos adataink, hogy milyen távon, illetve kik eveztek a hajókban – rabszolgák vagy halászok.

A gazdag ókori sportélet után nagy hanyatlás következett be, hiszen található feljegyzés ilyen eseményekről, ami jelentheti azt is, hogy vagy nem rendeztek nagyobb evezős versenyeket, vagy megsemmisültek az írásos dokumentumok. A versenyevezésen kívül viszont bőven vannak történelmi emlékezések, többek közt a normannok hódításai a 8-9. századtól, amikor is egyes vikingek eljutottak egészen Észak-Amerika partjaiig. Az első feljegyzés evezősversenyről 1315-ből való: Velencében hivatásos hajósok részére tartották meg.

Megint egy nagy ugrás, egészen a XVIII. századig, amikor 1715-ben az első regattát rendezték Angliában. Innentől kezdve számítjuk a versenyevezést, bár az igazi áttörésre még több mint 100 évet várni kell. Történeti kiegészítésként még hozzá kell tenni, hogy az angol nemesi főurak ügyeik intézésére bárkákon vitették magukat Londonba, ahol az evezősök száma egyúttal a rangot is jelentette (a király hajóját tíz evezős hajtotta). Közben a világ – Ausztrália, Amerika, Oroszország – más tájain is több, kezdetben helyi, majd egyre szélesebb körben ismert versenyeket tartottak. Ekkor még a versenyzők rögzített deszkán ültek és lapátjukat a hajó palánkján levő mélyedésbe helyezték. 1828-ban alkalmaztak először fából, majd nem sokkal később vasból készült külvillát.1829-ben megrendezték az azóta is rangos eseményként nyilvántartott Oxford–Cambridge egyetemi nyolcas versenyt. Az egyre népszerűbb sport hihetetlen mértékű fejlődésnek indul, a láb kihasználására eleinte bőrnadrágot kennek be faggyúval és úgy csúszkálnak a hajóban, majd a század második felére kifejlesztik a gurulóülést is. 1892-ben megalakul Torinóban a Nemzetközi Evezős Szövetség (FISA), egy évvel később pedig a magyar is. 1893-ban megrendezik az első Európa és a Magyar Bajnokságot is.

Az első újkori olimpián – 1896-ban – a rossz időjárás miatt nem került sor evezősversenyre, négy évvel később Párizsban viszont már 5 férfi szám szerepel a programban. 1908-ban szerepelnek elsőként magyar evezősök az olimpián. A magyar evezés fénykora az 1930–40 közötti időszak volt, amikor az Európa Bajnokságokon – ekkor még csak ezt rendeztek – Magyarország evezős nagyhatalomnak számított. Sőt, 1933-ban Magyarországon tartották az Európa Bajnokságot. A második világháború alatt a teljes magyar hajópark és a csónakházak megsemmisültek. A hatalomra kerülő kommunista rezsim úri sportnak minősítve megpróbálja teljesen kiirtani az evezést, de ez szerencsére nem sikerült. 1954-ben rendezik az első női Európa Bajnokságot, ahol magyarok nem vesznek részt – ekkor a verseny távja nők részére 1000, míg férfiaknak 2000 méter volt. 1960-ban a római olimpián először alkalmazzák az ún. Albano-rendszert, aminek a lényege, hogy egységes feltételeket próbálnak biztosítani az evezőspályák között, ennek egyik része az állóvíz és a megadott távolságonként lerögzített bóják. 1962-től kerül megrendezésre a férfiak részére a világbajnokság, amelyet 1974-ig négyévente, majd a két olimpia között évente rendeznek meg. 1970-ben Tatán, az Öreg-tavon rendeznek női Európa Bajnokságot, 1973-ban pedig az utolsót Moszkvában. 1974-ben először szerepelnek női számok a világbajnokságon. 1983-ban bevezetik a könnyűsúlyt, melynek magyarázata, hogy a nagyobb súly előnyt jelent evezésnél (férfiaknál 70 kg az átlagsúly és a max. súly 72,5 kg, míg nőknél 57 kg az átlag és 59,5 kg a maximum). 1985-ben a FISA egységesen felemeli a női és az ifjúsági versenytávot 2000 méterre.

Megszakítás