Cégeknek

Bérbeadás

Cégek, intézmények részére bérbe adunk Concept2 PM5 kijelzővel rendelkező evezős ergométereket.

1.) A bérlés technikai részletei

Az eszközöket 30 napos időtartamra lehet bérelni, melynek összege 30.000.- forint (bruttó). A harminc nap a szerződés aláírásával és az eszköz átvételével kezdődik. Egyszerre akár több eszközt, több hónapra is van lehetőség kibérelni.

Minden eszköz bérlésének feltétele továbbá a kaució letétele (30.000.- forint), amely az eszköz visszaszolgáltatása után visszautalásra kerül. (Kijelző sérülése esetén fizetendő: PM5 teljes kijelző 85.000 forint, LCD kijelző 17.000 forint.)

2.) Átvétel

Kezdés képpen Budapesten és Szegeden 1-1 átvételi pontot hoztunk létre, ahol a megadott idősávokban van lehetőség az előzetes egyeztetés után az eszközöket átvenni.

Az átvétel pénteki napokon lehetséges, ehhez csütörtök délig kell beérkeznie a bérleti díjnak és kauciónak.

Budapest: Budapesti Honvéd Sportegyesület Kajak-Kenu Szakosztály
cím: Budapest, 3. kerület, Hajógyári sziget

Szeged: Vízitelep
cím: Felső Tisza-part 4.

Az igényeket folyamatosan figyelemmel kísérve a jövőben futárszolgálatos kiszállításra is lehetőség lesz. Kérjük türelmeteket, de addig is forduljatok hozzánk bizalommal. Mindent meg tudunk oldani.

3.) Futárszolgálat

Magánszemélyeknek Budapest és Szeged 20 km-es körzetében van lehetőség futárszolgálat igénybevételére. A kiszállítás a személyes átvételhez hasonlóan pénteki napokon történik, melynek feltétele, hogy előtte lévő csütörtök délig minden adminisztrációs folyamat sikeresen záródjon. A kiszállítás díja a bérlőt terheli, melynek összege 4000.- forint.

Céges partnereink keressenek bizalommal minket, minden esetben igyekszünk megtalálni a megoldást. Több gép egyszerre történő megrendelése esetén biztosan megtaláljuk a szállítás, átvétel kérdéskörét.

4.) Regisztráció

Minden kedves érdeklődőt szeretnénk arra kérni, hogy a lentebbi linkre kattintva adja le megrendelését. A beérkező regisztráció mentén tudjuk felvenni a kapcsolatot veletek. A szerződés kitöltése után elkészítjük nektek a számlát, amelynek megfizetése után az általatok megválasztott átvételi ponton át tudjátok venni az eszközt.

Ergométer bérlés regisztráció

5.) Fordulj hozzánk bizalommal

Bármilyen kérdésetek van keressétek bizalommal minket telefonon vagy emailen.

info@ergometerszovetseg.hu
+36 (70) 408-0798

Elérhetőségeink

Kiegészítő szolgáltatások

Hamarosan…

Egészségügyi mérés, állapotfelmérés

Hamarosan…

Csapatépítő rendezvény

Vállaljuk céges csapatépítő rendezvények programjának teljes körű szervezését a tervezéstől a lebonyolításig. A cég profiljának, igényeinek megfelelően dolgozzuk ki a kreatív és sportos feladatokat egyaránt magában foglaló programot.

Ehhez teljes személyzetet és minden szükséges eszközt biztosítunk az ország bármely pontján. Igény esetén ismert élsportolók részvételével tesszük emlékezetesebbé a napot.

Az ergométeres evezés könnyen elsajátítható mozgásforma, így a teljesen kezdőknek is sikerélményben lehet részük. Csapatépítőink fő eleme az evezős ergométeres verseny, amit kijelzőn követhető módon teszünk még látványosabbá. Egyéni és többféle csapatverseny is rendezhető eszközeinkkel.

Egyedi árajánlatért keressen minket bizalommal!

Egészségnap, sportnap

Kitelepülünk egészségnapokra, sportnapokra, ahol az alábbi szolgáltatások igénybevételére van lehetőség:

  • evezős, sífutó és kajak ergométerek bemutatása, kipróbálási lehetőség
  • kijelzőn követhető versenyeztetés több ergométer összekapcsolásával
  • egészségügyi mérések – vércukorszint, vérnyomás, teljes testösszetétel analizálás (InBody)
  • ismert élsportoló részvétele

Egyedi árajánlatért keressen minket bizalommal!

Elérhetőségeink

Megszakítás